Orbán úgy próbál a kudarcból kimenekülni, hogy Zelenszkij és Ukrajna ellen uszít

2024. december 12. 06:37

Megpróbál világpolitikai tényezőnek látszani, de ez nem sikerül.

2024. december 12. 06:37
null
Bartus László
Bartus László
Facebook

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

„Orbán megpróbál világpolitikai tényezőnek látszani, de ez nem sikerül. Úgy látszik, hogy még az illiberális szuverenista-fasiszta blokk sem akar neki ilyen látszatot teremteni. Így Orbán úgy próbál a kudarcból kimenekülni, hogy Zelenszkij és Ukrajna ellen uszít, mintha ők nem akarnának békét, miközben a Kreml közleménye szerint Putyin mondott nemet.

Orbán előtte megint elment Trumphoz Mar-a-Lago-ba, de nem ért el semmit, Trump nem vette be semmibe. Érdemi eredmény nélkül távozott, azzal a nevetséges szöveggel, hogy a férfiak között szó esik a háborúról és a békéről. Csakhogy ezek a »férfiak« nem akárkik, ha valami eredményre jutnak, akkor azt bejelentik. Nem volt mit bejelenteni, ami egy égés.

Putyin szövegéből az olvasható ki, hogy Trump megválasztásával megjött az étvágya. Nem elégszik meg azzal, hogy a jelenlegi állás mellett kössenek tűzszünetet és békét. Ha Trump lefegyverzi az ukránokat, akkor a józan várakozásoknak megfelelően Putyin többet akar, és nem áll meg ott, ahol jelenleg az ukránok megállították.”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2024. december 13. 21:58
a hitgyülis buzi is itt van
tapir32
2024. december 13. 15:34
Te vagy anyád nagy kudarca!
tapir32
2024. december 13. 15:12
Magyarország az EU-ban a kevéssé korrupt országok közé tartozik! A Világbank felmérése! Magyarország (1,2 százalék) 2023. Az alábbi országok mind korruptabbak! Csehország (3,5 százalék) 2019. Belgium (4,3 százalék) 2020. Lettország (2 százalék) 2019. Dánia (3,4 százalék) 2020. Spanyolország (3,5 százalék) 2021. Portugália (7,7 százalék) 2023. Horvátország (6,8 százalék) 2023. Görögország (5,5 százalék) 2023. Olaszország (11,8 százalék) 2019. Románia (2,7 százalék) 2023. Ausztria (1,3 százalék) 2021. Szlovákia (2,0 százalék) 2023. Szerbia (6,9 százalék) 2019. Lengyelország (2,8 százalék) 2019. Franciaország (1,6 százalék) 2021. Németország (2,2 százalék) 2021.
tapir32
2024. december 13. 15:12
„A magyar Alkotmánybíróság 2021-ben hozott határozata kimondta, hogy Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogának védelme az alkotmányos önazonosság részét képezi. Az alapszerződések pedig előírják, hogy az uniónak tiszteletben kell tartania a tagállamok nemzeti identitásával összefüggő önálló döntési jogát” Magyarországon a választói akarat dönt! Ilyen a demokrácia! Amennyiben az Európai Unió Bírósága vagy az EB szembe megy a magyar választók akaratával, akkor a magyar választók akaratának van elsőbbsége!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!